13.fejezet~

Hejhooo!!!

Remélem örültök a visszatérésnek a hosszú szünet után!! ;)
Jó olvasást és komizzatok;) :*

u.i.: #szeretemazolvasóimat <3

*Abby szemszöge*

-Harry..-néztem fel rá.-Szóval ha akarnék én nem lehetnék vámpír?
-De lehetnél... De így is örökké élsz, nem fejlődsz tovább. 19 éves maradsz és elni fogsz tovább. Miért akarnál rideg vérszívó lenni?
-Mert így... Szóval így veszélyt jelenthetnek rám a srácok. Nem mintha félnék tőlük de Zayn tekintete nagyon megijeszt.-húztam el a számat.
-Abby. Ha egyszer is megharap akkor átváltoztatlak ígérem. Miután leordítottam a fejét. - ez az utolsó mondata megmosolyogtatott. Vicces látvány lehet ha Harry ordibál Zaynnel.
-Rendben.-egyeztem bele.- Harry baby légyszi add oda a szekrényem kulcsát. A többiek bármikor beállíthatnak... -kezdtem volna a magyarázkodásba de félbeszakított egy újabb csókjával. Miután elváltak ajkaink ezt suttogtam a fülébe.:- Hazza... ne tereld a szót. - és simogattam a hátát mivel az ölében ültem, szemben vele. Nem gondoltam volna miket vált ki belőlem ez a csodás fiú. Egy szeretni való vámpír.
-Nem terelem. De nem bírtam tovább. -nyögött fel halkan.-Egy feltétellel öltözhetsz fel.-JAJJ! Feltételeket szab. Jujj. Na de értelmes vagyok gratulálok Abby.
-Mégpedig? -moyogtam halkan. Legbelül kicsit tartottam a válaszától.
-Kiválaszthatom mit veszel fel és segíthetek átöltözni.-suttogta a fülembe mire felsóhajtottam.
-Rendben.-egyeztem bele egy kis vonakodás után.

*Harry szemszöge*

Erős fájdalom nyilalt a fejembe és megszólalt a hangocska ami mindig Abbyről számolt be. ~Harry Styles ne vedd el még a lány ártatlanságát. Majd a megfelelő időben.~ Fejezte be és megszűnt a fájdalom is. Hmm. Szóval Abby nem volt még férfival. Vajon mennyi minden meglepetést tartogat még számomra ez a gyönyörű teremtés?

*Abby szemszöge*

-Hahó Édi.-lengettem meg a kezemet Harry arca előtt amikor már vagy 2 perce csak bambult.
-Mi? -nézett fel rám gyönyörű csillogó szempárjával.
-Nagyon elbambultál és ígérted hogy felöltözhetek.
-Jaa. Jó gyere menjünk. - ragadta meg a kezem. Felértünk és ahogy beléptem a szobámba abban a minutumban megcsörrent a telefonom. Odarohantam hozzá, nem írt ki nevet, így kiváncsian vettem fel.
-Hallo. -szóltam bele.
-Hallo. Abby Darkkal beszélek? -szólalt megy egy fiú. Nem volt olyan mély hangja de egyáltalán nem volt lányos a hangja.
-Igen én vagyok az. Miért hívott.? -érdeklődtem.
-Zack!! Zack gyere ide Abbyvel beszélek! - hallottam egész halkan. Eltartotta maga mellől a telefont az idegen amíg a Zack nevű sràcot hívta. -Szóval Abby. Én Cody vagyok. -szólalt meg újra az idegen akiről most már tudom hogy Cody a neve.
-Én pedig Zack vagyok.-szólalt meg egy mélyebb hang.
-Okéé. De miért hívtatok? -tényleg nem értettem miért hívtak.
-Abby te nem is tudsz rólunk? - döbbenet hallatszott a hangjukon.
-Bocs de nem. Hogy tudnák rólatok amikor életembe először hallok rólatok?
-Abby mi az ikertestvéreid vagyunk! 3-as ikrek vagyunk! Abby Dark, Zack Dark és Cody Dark! Rémlik? 2 éves korunkban szakítottak el minket 2 felé amikor a szüleink elváltak. Abby emlékezz! -és ekkor minden beugrott. Lerogytam az ágyra és eszembe jutott az a kép amit apa mutatott rólunk vagyis rólam és az ikreimről. Fekszünk egymás mellett hófehér rugdallózóba csak annyi a különbség hogy nekem rózsaszín, Codynak zöld és Zacknek kék cumija volt.
-Istenem...-suttogtam.-Tényleg ti vagytok?
-Igen. Különben hogy tudnánk rólad? -éreztem a hangján hogy mosolyog.
-Gyertek el hozzám Doncasterben. Apu is biztos örülne neki.
-Rendben. Londonban száll csak le a repülőnk. Holnapután ott vagyunk. Szia Abby.-köszönt el Cody.
-Szia Abb.-búcsúzott Zack is.
-Sziasztok srácok.-leraktam és eldőltem az ágyon. 2 nap múlva láthatom a 17 éve nem látott ikertestvéreimet.